2014. január 5., vasárnap

Karácsonyi ajándékok :) Illetve BUÉK 2014 egy kis késéssel :)

Sziasztok lányok!

Először is egy hetes késéssel szeretnék egy nagyon boldog, örömökben és sikerekben gazdag Boldog Új Évet kívánni mindannyiotoknak, remélem ebben az évben mindenkinek sikerül elérni a kitűzött célokat. :)
Sajnálom, hogy ilyen későre sikerült csak bejegyzést írni, de nagyon-nagyon zsúfolt napjaim voltak/vannak. Végigdolgoztam az ünnepeket, de ugyanakkor vendégeink is voltak, így most hétvégére annyira zombi lettem, hogy kiütött a felgyűlt fáradtság. :/

Gondoltam ideje beszámolnom a karácsonyra kapott ajándékokról, így összegyűjtöttem egy részét, de van olyan is, ami még nincs megvásárolva (időhiány miatt :D) és van ami nem szerepel a képeken, mert ennyire tudtam időt szakítani. :) De a legfontosabbak itt vannak. :)

Először azokat az ajándékokat mutatom meg, amiket a párommal vettünk közösen magunknak. 
Elsőként egy Luminarc borospohár készletet vettünk, mert nagyon jó áron sikerült megkaparintanunk, így sajnáltuk ott hagyni őket, és úgyis szükségünk volt már egy új készletre. :) 


A következő ajándék ugyancsak egy Luminarc termék, méghozzá egy 30 db-os étkészlet. Erre már nagyon rég vágytunk és most közös ajándékként nagyon jó ötlet volt (szeretjük a hasznos ajándékokat). :) Már fel is avattuk párszor azóta és nagyon elégedettek vagyunk és a vendégeinknek is nagyon tetszett a készlet. :) 


Következőként mutatok pár ajándékot, amit anyukámék küldtek nekem (sajnos idén Karácsonykor a munka miatt nem lehettem velük). A tesóm utazott haza Dublinből, és Budapest volt az első célállomás, pár nap után ment anyuékhoz, és ünnepek után ugyancsak Budapestről indult vissza Dublinba. Ő hozta el Nekem ezeket a számomra nagyon kedves ajándékokat. Először jöjjenek az anyukám által készített gyertyatartók (én is szoktam készíteni, meg könyvjelzőket, képeslapokat is):







Úgy-e milyen csodálatosak? <3

És aminek még jobban örültem (hisz otthon nálunk karácsonyi hagyomány és tényleg az anyukámé a legfinomabb) az a mézespogácsa, ahogy mi szoktuk mondani. Azt hiszem a fogyókúrám halasztva van pár nappal, amíg elfogy :D



Következőként azokat a dolgokat fogom megmutatni, amiket az anyukáméktól meg a tesómtól kapott pénzből vettem magamnak, a többire még nem volt időm, de már kinéztem pár dolgot. Ezek az ajándékok összefüggnek a 2 évvel ezelőtti nagy fogyásommal (-36 kg) és az életmódváltással. Ennyi leadott kiló után van mit rendbehozni az alakomon, habár fogyás közben is rengeteget tornáztam. És akkor jöjjenek: 





Sajnos utolsónál kicsit mellélőttem a méretnél, igazából azért mert felvásárolták már nagyjából a dolgokat, az S-es lett volna a tökéletes, de itthoni tornázáshoz megteszi :) A párom nem panaszkodott még, hiszen általában együtt tornázunk, és ő mindig a hátam mögött akar lenni. Azt hiszem most már tudom, miért :D
Most már kifogás nincs, kell tornázni :D 
Még van egy dolog amit nem vettem meg, mégpedig egy pulzusmérő óra. Kettő között gondolkodom: 
Ez az egyik, méghozzá a kedvenc, csak az ára nem annyira szimpatikus viszont minden benne van, amit szeretnék:
Polar RS300X pulzusmérő óra 
A másik is egy Polar, és ez is tetszik, viszont minél inkább nézem melyik mit tud, az elsőhöz húz a szívem: 
Polar FT7 pulzusmérő óra
Ha esetleg valakinek van ezekkel kapcsolatban tapasztalata, vagy akár más óráról, megköszönném a véleményét. :) 


És jöjjön a vőlegényemtől kapott ajándékom, ami óriási meglepetés volt és telitalálat, hiszen már 3 éve vágyom erre és most már az enyém. Később lesz róla részletesebb vélemény is, egyenlőre annyi, hogy imádom, és én sem tudtam volna jobban választani. :) Imádat <3


Megvan valakinek ez a tükör, vagy hasonló? Mi a véleményetek róla? :) 

2013. december 29., vasárnap

Előtte-utána: avagy mennyit változtat a smink?

Sziasztok csajok! 

Ma egy érdekes bejegyzést hoztam, tegnap vendégeink voltak, és lehetőségem volt kisminkelni a barátnőmet, aki amúgy sosem sminkel, én sem láttam még sosem őt kisminkelve, talán még szempillaspirállal sem, így érdekes feladat volt és nagyon élveztem látni, hogyan alakul át a kezeim között :) 

Szerencsére alapból smink nélkül is gyönyörű lány, irigyelni való a bőre és élvezet sminkelni :) 

Először megmutatom, hogy milyen termékeket, színeket használtam a szemére. Megint a kedvenceimhez nyúltam és az I. kedvenc színeit használtam. 



Szemhéjalapnak az Essence I love stage-et használtam és a Sleek-Oh so special palettáját választottam a sminkjéhez, találnak hozzá ezek a színek. Persze a Sleek Fantasy pigmentporát se hagyhattam ki :) 

És akkor mutatom az előtte-utána képeket az I. engedélyével :)


Az arcán Garnier BB krém olajmentes változata van és NYC áttetsző púdere meg Rose Cosmetics pirosító. :) És akkor most jöjjenek a nagy képek. Ezeket is én készítettem, habár már éjszaka készültek, ezért vannak a rossz fényviszonyok: 

Smink nélkül is gyönyörű :)
Átalakulás közben :) 








Itt rontom az összképet :) 




Szerintem meseszép lett I. és ezzel mindenki egyetértett, a vőlegénye is élvezte a helyzetet, mert még ő sem látta így sosem. :)
Nektek hogy tetszik a sminkje? :)

2013. december 25., szerda

Boldog Karácsonyt minden olvasómnak+karácsonyi sminkem :)

Sziasztok lányok!

Először is Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak, sok-sok ajándékot és meghitt perceket :)

Bocsánat, hogy nem voltam a napokban, de sokat dolgoztam, még 24.-én is munkában voltam, utána meg kapkodtam, hogy mindennel készen legyek estére, mire jön a Jézuska :D

Hoztam pár képet ahol látható a karácsonyi sminkem is :) És bocsánat, kivételesen nem volt időm szerkeszteni a képeket :(






És akkor jöjjön pár teljes kép :)


Itt meg a kicsi karácsonyfánk :)


És kivételesen jöjjön egy közös kép a párommal, Zs.-vel karácsonyfadíszítés után :)



Az ajándékokról majd lesz egy külön bejegyzés :) Még egyszer Kellemes Ünnepeket :)

2013. december 19., csütörtök

Ebay-es ecsetkészlet-újabb csomag :)

Ma nagyon boldog vagyok :) 

Végre megérkezett a nagyon régóta várt ecsetkészlete(i)m. :) November 4.-én voltak postázva, és ma kaptam meg, már elég ideges voltam a késés miatt, de most már az sem érdekel :D
Most nagyon sok képet hoztam Nektek, és rövid véleménnyel :) 
Jöjjön az első készlet : 


















Egyszerűen imádat van <3 Hihetetlenül pihe-puha mindegyik ecset :)

Második készlet : :)








Róluk is ugyanazt tudom csak mondani :)

És a harmadik:














Talán ők a kedvenceim ha kellene választani, de nem hiszem, hogy tudnék, egyszerűen mind csodásak <3

És ilyenek gyors elrendezés után, de ez csak ideiglenes :)


Tuti, hogy veszek még a kedvenceimből, bánom már a kiadott pénzt az Yves Rocher ecsetekre, ezekkel 100-szor jobban jártam. :/

Nektek van Ebay-es ecsetetek?